Neked írok te siratófal!

Karcolok beléd betűt meg szmájlit.

Kaparom a meszet és rajzolok neked szépet,

Hanyat feküdt jézust is, hátha megérted.

Neked írok kedvesem!

Kedvesen.

Úgy ahogy a könnyűléptü nyári eső sír

Egy álmos délután

A mészárszék udvarán hortyogó hentesen.

Neked írok te semmitmondó paraszt!

Akinél már nem zörög a haraszt,

Mert elvitte a jövőmanó

Hiába volt a lábán vaskos bőr surranó.

És neked írok te senki!

Üres szavakat

Mert én aki megelégeltem a sok tátongó halat,

Önző beteges állat módjára

Folyton csak locsogok hiába,

Mint a sárban ragadt bögöly lába,

Míg fel nem nyalja egy sárga szemű bikaborjú szomjas lelke, szája.

Neked sírok te had!

Sírom neked, hogy vágd ki a nyelvem,

Roppantsd pozdorja gerincem,

Had legyek lárva,

Csússzak-másszak taknyos nyomot hagyva hátra,

Hátha végre sikerül elhallgattatni mind e zajt mit a fülembe sírt

A teremtés csecsemőhalála.