Hárman állnak,takonyzöld az ég.

Görbelábú Fikció ácsorog az uborkaföld szélén és a torzóját vakarja.Ne még!

Nemlétező fejében a jövő szövevénye:

A hálóban ragadt löttyedten lógó uborkák síkoltó népe.

Duzzadt földhalmok fején, mint megannyi sír tetején a kereszt: két levél

Mellyből majd kacskaringós bozont száll az ég felé.

S Uborkahalak, mellyet a lógó hasú uborkahalász

kaparász ki rücskös ujjaival az uborkahálóból.

Majd. Egyenlőre még csak a fejét vakarja.

Pézsmarcú Tengerokos Nagylátó szemével ránéz, pont úgy mint négy kiló csontos tarja

és hústáska szájából kifolyik egy betonoszlop merre az van írva:

- Nem úgy!

Pusztán, pőrén, mert ő nem így akarja.

Tömpe kezeive beindítja a svasztika kerekű benzindörrentős spirituálisan meghajtott gépet,

és bazalt talpain megindulva hányja maga előtt a földet.

Visszanéz

-Előbb így! Aztán sírhatnak a palánták! Na!

Görbelábú Fikció a torzóját vakarja.

Bamba arc bólint és ő is bedörrent egy masinát.

Ketten hamar végeznek, rajzolnak új mintát. 

Kis görbe, nagy görbe madarak érkeznek

és csőrükkel kapálják, pikkelyes lábukkal igazítják az összemisztifikált földet.

Fúlnak és fuldokolnak egymás tüzében.

Mint megannyi jövőkép égnek istenük kezében.

A takonyszínű égből Fehér hintóján megjelenik maga a Teremtő. 

Jól fésült arcában egy másik arc lakozik.

Vár. Gondolkozik.

Aztán arcot cserél.Most ez lesz Ő!

Görbelábúhoz lép.

Szemében apró büdös bogarak zümmögnek, füléből zsíros szikrák bugyognak kéz a kézben.

- Mi a megveszekedett kutya úristenit csináltok éppen?!