2020. feb 26.

Kalóriabázis a zen tükrében

írta: Szfira
Kalóriabázis a zen tükrében

HÁT HOL VAN RAJTAM AZ A 30 KILÓ!

Így kezdődik. Egy kis hazugsággal. Minden alkalommal, amikor eszel, egy kicsit hazudsz magadnak. Egy kis kanálnyi hazugsággal többet, mint az előző nap. De mondhatnám azt is, hogy tíz grammal többet hazudsz, mint előző nap. Észre sem veszed, csak öt év múlva, tíz év múlva. Szuszogsz, nyögsz az évek alatt rád rakódott hazugságoktól. Magas a vérnyomásod, nem tudsz leguggolni, nem alszol rendesen, orvoshoz jársz, okolod a korodat, a meszes ízületeidet. Pedig csak kamuztál mikor azt mondtad: - Ez nagyon finom, ezt még bekapod, ezt még lenyeled! Hát bekaptad, lenyelted, és most izzadva cipeled a napi 10 grammjaidat, amiből 10 kiló lett. Vagy 20. Vagy 30.

Egy őszi napon kezdődött. A feleségemmel ültünk a Balaton partján egy kávézó teraszán.

Gondoltam: - Most megbeszélhetjük.

Tudtam, nagyon érzékeny a súlyára. Persze hogy tudtam, hiszen nálam hiúbb ember nincsen a földön. Ha csak töredéke az ő hiúsága az enyémnek már az is ordítva fog fájni, ha felvetem, hogy féltem, aggódom érte. A szülés óta nem sikerült lefogynia. Bárhogyan erőlködött, próbálkozott nem talált megoldást a súlyproblémájára. Persze én rendes pasi módjára, biztattam, szeretve támogattam: - Ne add fel! Menni fog! Én melletted vagyok.

Az az érdekes hogy miközben magadnak hazudsz, másokkal is ezt teszed! Ez olyan igaz, mint ahogyan a borsó magjából csak borsó tud kikelni. Erre már a Balatoni kávézás előtt rájöttem, hogy hiába biztatom, és teljes mellszélességgel mögötte állok, nem fogy egy grammot sem. Egyre hangosabban szuszog és mackósan jár. Magamban zsörtölődve vettem tudomásul: - Nem hogy fogy, hanem még hízik! Ha felvetem a súlyproblémát, azonnal hevesen reagál és rám keni az egészet: Így nem lehet! Tele a hűtő! Császárszalonna, tészta, csirkecomb! Semmi zöldség, sajt. Csak zsír meg fehérje!

Az igazság az volt, hogy én imádom a húst.  Tradicionális magyar családban nőttem fel. Babgulyás, töltött káposzta, tejfölös nokedli.  Ha megkérdezték mi a kedvenc kajám, erre a kedvenc válaszom az volt: Rántott hús fasírttal.  És ebben igaza volt. Ilyesmivel volt tele a hűtő. Persze kajánul vigyorogtam magamban és elkönyveltem: Ahá! Menekülsz a valóság elől! Volt egy gerinces igazságom, ami egész életemben végig kísért. Határozott törvényem volt arról, hogy az ember tele van hazugsággal és önámítással, mert ezzel kapcsolatban egy igazság van: Ha nem eszel, és mozogsz, akkor fogysz, ha eszel, és nem mozogsz, akkor hízol. Ennyire egyszerű. Minden más önámítás és csalás. Ez nálam kőbe vésett igazság volt. Innen nézve tisztán láttam, hogy egy szépen körbebástyázott csapdában ücsörög. Érvei nyomósak, tiszták: A munkahelyén egész nap ül, aztán a házimunka, meg a gyerek, és már este van. Mit akarok én tőle?

Kamu. Gondoltam. Kamu. Egy nagy büdös kamu.  Nem igaz hogy nem lehet mozogni öt percet! Tízet!

Ha akar az ember, megtalálja azt az időt! Ez csak önámítás, hazudozás. Kamu!

Nézz rám!- monologizáltam magamban. - Én hogy csinálom! Tornázom, versenyszerűen sportolok. Heti három edzésem van, és még van időm egy kardióra!

Persze ezeket csak magamban hajtogattam. Gyilkos érveim voltak, hiszen példát mutattam, én hogyan küzdök a kilóimmal. Én karban tartom magam, ügyelek arra, hogy jó kondiban legyek, és lám milyen szép szál legény vagyok!

A szülése óta eltelt tizenkét év alatt jó párszor lezajlott köztünk ez a kimondatlan mondatokkal teli beszélgetés. Aztán egy ködös reggelen rájöttem mekkora is ez a távolság. Éppen az őszi kirándulásunkra készülődtünk, amikor rádöbbentem, hogy én nem látom az igazságot!

Azon a kósza reggelen a tükörbe néztem. No, nem a hálószobában terpeszkedő gardróbtükörbe, hanem a saját belső tükrömbe. Már ezerszer elteltem magammal ilyetén formán. Szép vagyok, okos és öntudatos. 

Ha ez nem történik meg, akkor a Balaton partján egy szép izomzatú, kockás hasú, markáns, cserzett arcú macsó üldögél egy kövér, lustára hízott, hurkás hasú nővel és az arra járó kivétel nélkül csinos és szép nők nem értik: - Mit keres ez a gyönyörű férfi ezzel a zsíros kötözött sonkával a Balaton partján, egy kávézóban? 

De nem ez volt a valóság. Amikor eljátszottam ezzel a képpel magamban, rájöttem, hogy szégyellni fogom magam miatta. Hiszen én harmóniában vagyok önmagammal, vigyázok magamra, a súlyom pont a koromnak megfelelő, de ő! Ő, rettenetesen kövér!

Hát ez nem 10 deka hazugság volt, hanem tíz mázsa!

Mert azon a reggelen rádöbbentem, hogy miközben folyton az ő súlyával, és kinézetével voltam elfoglalva, a mindennapi hazugságokkal jóllakva, eltelve láttam magam. Elmondhatom, hogy azon az ominózus délutánon két kövér ember ült ott egymással szemben a kávéját szürcsölgetve, és nem ő volt a kövérebb, hanem én. Nem ő nem látta tisztán önmagát, hanem én.  116 kiló voltam akkor és 176 centi magas. Igen, szuszogtam, nyögtem, ha sietni kellett. Futni? Eh! Recsegtem ropogtam. És bár tényleg sportoltam, szakadt rólam a víz minden mozdulatom után, amit edzés megkívánt. Most visszagondolva nem tudom, hogy tudtam ekkorát hazudni magamnak, de tény hogy képes voltam rá.

A hiúságom nem ismert határokat. Egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni, hogy volt pofám másokat minősíteni, és magamat feléjük helyezni. De legfőképpen azzal, akit a legjobban szeretek.

Hát igen, ilyen az emberi természet. Jobban szeret hazugságban és kényelmes illúziókban élni, mint önazonosságban.  Ez a szó: Önazonosság volt a szlogenem, ami végig kísért és kísér utamon, és ami segített minden nap, hogy önmagamra találjak ebben az ámításokkal és titkos fogyókúra receptekkel teli világban.

Akkor abban a balatoni kávézóban valóban megbeszéltük, mert én végre azt láttam, aki valójában vagyok, és benne is azt láttam, amit valójában nekem jelent. 2019.01.02.-án belevágtunk abba, amit ott közösen elhatároztunk, és azóta együtt megyünk az úton. Mert ez egyedül egy család gondjaival hátadon nagyon nehéz. Ja és persze kell hozzá némi önazonosság.

 

 

KALÓRIABÁZIS ELŐSZÖR

 

Jó öt évvel ezelőtt a feleségem fedezte fel. Az internet elé ültetett és elkezdte magyarázni, milyen nagy ötlet és egyszerű, mint egy pofon. Hát ez nekem túl egyszerű volt. És őrültségnek tűnt. 

Még hogy számoljam? Mit? Hogy mennyit eszem, mennyit mozgok? Álljak mérlegre?

De hát így vagyok tökéletes! Velem minden ok. Te csináld!- motyogtam magamban. - Rád fér!

- Jó. - mondtam hangosan. - Próbáljuk ki.

Kipróbáltuk. Elkezdődött a tévedések vígjátéka. Ez az egész, ahogyan ki van találva! Nincs benne semmi misztikus. Nem ígér semmilyen csodát. Haszontalan semmitmondó és üres! Még hogy lemérem. Azon agyaljak mennyit mozogtam, hány kalória, miegymás? Na, nem! Full hülyeség az egész.

- Rendben csinálom veled. - mondtam megerősítve, és már láttam a karcsú derekú, izmos fenekű asszonyt magam előtt, ahogy ringó csípővel elém teszi a sós lében főzött remegő szalonnájú csülköt, friss kenyérrel, savanyúval. Hm. Hajrá Kalóriabázis!

Erre nem elkezdtem fogyni! Pedig csak egyet fogadtam meg. Amit az asszony elém tesz lemérve, kiporciózva azt megeszem, és nem vinnyogok. Ő vezeti nekem a naplót, én pedig elmondom mit csináltam. Ennyi. Erre két hét alatt fogytam egy kilót. Hát, ez hogy?

Leültem a naplóm elé és pontosan láttam, hogyan ment le az az egy kiló. Órákig kerestem mi a titok, de semmit nem találtam, ami lebuktatta volna a dolgot. Csak írva vagyon, ennyi!

És akkor még nem is találtam meg. Akkor, öt évvel ezelőtt tizenkét kilót adtam le, aztán abba hagytam, mert voltam olyan beképzelt, hogy elhittem: - Elfogadom, hogy kellett a segítség hogy lássam, hogy zabálok, meg minden, de most már tudom, hogyan kell étkeznem, hogy egészségesen éljek. Köszönöm Kalóriabázis, nagyon jó fej kis program vagy, de most már önállóan képes vagyok dönteni! Viszlát.

Persze a feleségem is abbahagyta. Örült neki, mert még több gondot vett a nyakába azzal, hogy külön főzött, (merthogy, azért étrendet nem nagyon változtattam) és mindhármunk naplójával (merthogy a gyerekre is ráfért) és élelmezésével foglalkozott. Hamvába holt a dolog, mert bár 101 kilósra fogytam öt évvel ezelőtt 2018 decemberében 116 kilót nyomtam. Az érdekes a dologban az, hogy végig úgy gondoltam én tökéletesen tisztában vagyok mennyit és mikor eszem.

De tények makacs dolgok.

 

 

 

A MÉRLEG ELŐSZÖR

 

A naplóm szerint 2019.01.02.-án 116 kilót nyomtam és ma 2019.09.10.-én 86.5 kiló vagyok. Ezt nem a naplóm mondja, hanem a mérleg. Sőt nem a mérleg mondja, hanem én, aki naponta szembesülök a kilóimmal, amit a mérleg mutat. Ehhez bátorság kell, nagy bátorság! Nincs két egyforma nap, és sok olyan nap van, ami mindenről szól csak nem arról, hogy egy ilyen reggel a szokásos mechanizmus mellett szembesülj azzal, hogy milyen kövér vagy… És valószínűleg holnap is az leszel, mert egy nap alatt nem fogsz lefogyni annyira, hogy boldogan tapsikolva sasszézd végig a korzót, hogy aztán mindenki a te sudár alakod csodálhassa. (Milyen fényes példája ez annak, hogy a férfiak sokkal hiúbbak, mint a nők!)

Szóval, állj rá! Ez a legkevesebb, amit tehetsz, és ha már ezt sem teszed meg, bele se fogj! Ennyit várjon el az ember magától! Legyen annyi vér a pucájában, hogy szembesülni akar azzal milyen testben él!

Szörnyű érzés meglátni: Úristen száztizenhat kiló. Nézz magadra ember!

Minden nap megláttam magamon valamit.

Úristen ez valóban egy kocka has! Egy kocka! Lekerekítve.

Az addig izmosnak hit vállaim is inkább gömbölyű hurkáknak tűntek, mint duzzadozó izomkötegeknek.

Minden nap felfedezel valamit, amitől gyűlölheted magad. Nagyon rossz napjaid lesznek! Minden napod rossz lesz! Aztán egyszer megunod, mert rájössz, hogy ha betartod az önmagad alkotta szabályokat lassú, de eredményes lesz a befektetett energia. Az idő neked dolgozik. Ne gyárts le újabb és újabb testeket a jövőbeli énedről. Csak csináld! Ne agyalj, ne kergess ábrándokat, a mérleg úgyis darabokra zúzza az összes illúziódat. Ha nem az, akkor a tükör!  Akaszd be a kampót és ragaszkodj ahhoz, amit elhatároztál, minden más csak ábránd, téves kép. Különben is: - Rosszabb már úgysem lesz!

 Ez vagyok. A digitális kijelzőn villogó szám. Ok. 116 kilós vagyok, de izmos! Hát azért ez egy kicsit túlzás! Nézz magadra! Nézz a mérlegre! Minden nap! Persze legszívesebben összetörnéd, pedig titkon magadra vagy dühös. Arra hogy eddig hazudtál magadnak, és még most is szeretnél ebben élni. Annyira ragaszkodsz hozzá, hogy bénán bámulod a semmit, amit úgy hívnak: jövőkép.

- Összetöröm ezt a szutykot, mert most többet mutat, mint tegnap! Hát össze-vissza mér, most hogy írjam be? Hát nem írhatom be, hogy fél kilót híztam! Este meg nézem a naplót és szégyellem magam. Amiért hetek óta küszködöm egy villogó vigyorgó számmal elveszi! A rohadék. Én erre többet nem állok rá. Asszony, veszek egy másik mérleget!

Az is csalni fog. A mérlegek már csak ilyenek! Nekem kettő is van! Felváltva csapott be mindkettő. Mégis mit gondolsz, patikamérleget vettél! Persze jó drága is van, meg ilyen szupermarketes üveglapos. Mind csal.

Én úgy gondolom, a mérleg teszi a dolgát. Ráállsz, megmér. Érzelmek nélkül. A többi a te dolgod.

Erre csak akkor jöttem rá mikor már minden lehetséges dühömet és elkeseredettségemet kiéltem rajta. Mértem ferdén, cseréltem benne elemet. Raktam máshova. Máshova? Száz helyre. Mindenhol mást mutatott. Akkor meg átlagoltam, vagy addig hurcoltam a lakásban, míg meg nem egyeztünk. Ő meg én, a súlyomat illetően. Kiegyeztünk döntetlenben, de valójában mindig ő győzött. Ez így van jól.

Ne szégyelld, fogadd el és állj rá! A mérleg benned van, csak az illúzióid súlya elferdíti a valóságod, eltorzítja tükröd. Mindez az elméd játéka.

A mérleg mér. Ha ez nem tetszik neked az az illúzió, nem az, amit mutat.

 

 

KAJA

 

A Kalóriabázis nem mondja meg neked, mit egyél. Nem mond semmit, csak mutat. Ez nagyon fontos tény. Ha hazudik neked és nem stimmel valami, azt te cseszted el, nem a program.  Nem mondja azt: Legyél nyúl és egyél répát, nem esküdözik neked, hogy titkos és évezredes tudás birtokában van. Nem ad tuti tippeket sem: mitől lehetsz húsz kilóval több két és félóra alatt. Azt sem mondja: - Egyél. Azt sem: - Ne egyél. Ez csak egy mérce. Pont, mint a mérleg, de mégsem. Ez a program attól lesz sikeres, hogy visszatükröz téged. Megmutatja, mennyit hazudsz magadnak.

Egyszer egy hisztis délelőttömön elfelejtettem reggelizni, (ezt a készségemet egyébként később előnyömre fordítottam) és rettenet éhség gyötört. Ez még akkoriban volt mikor az első Kalóriabázisos próbálkozásunk volt. Lényeg, hogy mardosott az éhség és egy bevásárlóközpontban voltunk. Gondoltam, veszek valami péksüteményt, de olyat, amiben hús is van. Az akkori tudásom szerint találtam ezt a kifliféleséget, amibe belesütnek egy virslit is. Akkor még azt hittem húst is eszem, ma már tudom, hogy köze nincs a húshoz. Ha nem hiszed, járj utána! Hát olyan guszta volt a szentem!

Csak egyet vettem, mert gondoltam kibírom vele hazáig, aztán majd otthon adunk az érzésnek!

A feleségem mosolyogva konstatálta az esetet, én pedig kiérve parkolóhoz benyaltam az egészet.

Még mászkáltunk egy félórát, de a kutyát nem érdekelte, mert volt valami a gyomromban. Aztán hazafelé a kocsiban megint elkezdtem érezni, hogy úgy ennék valamit!

Persze - gondoltam. - Hát mi volt az kis mifene! De tíz perc és otthon vagyunk.

Az asszony észrevette a fészkelődésem. Érdeklődve rám pillantott.

- Éhes vagyok. Semmit nem ért ez a virslis izé! - mondtam neki.

Huncutul rám vigyorgott.

- Pedig most ettél meg egy ebédet.

- Mi!- horkantam fel.

- Uszkve háromszázhúsz kalória körül van. - felelte, játékosan lebiggyesztve az ajkait. - Az egy csirkecomb a hozzávaló körettel.

Tudtam, hogy az agya helyén egy számítógép van. Simán bedarálta a kalóriabázis anyagát. És nem felejt, ebben is biztos voltam.  De akkor is nekem game over. Még jó, hogy nem én vezettem.

Aztán otthon megnéztem.  Leveles tésztában virsli: 350 kalória. De hasonlóképp, rengeteg péksütemény tiszta szénhidrátbomba. Megeszed és éhes maradsz. Futni majd bírsz, de hol látsz te itt futó embereket!

Két hétig, ezen pörögtem. Elmondtam mindenkinek a hírt, mint aki felfedezte az egyetlen létező igazságot: Ne egyél péksüteményt! Olyan kövér leszel, hogy félóra alatt fordulsz meg a saját tengelyed körül!

Hát lehet, hogy néha kenyérmajszolás közben mondtam ezt. Egy biztos, azóta sem ettem semmi szupermarketes pékárut, ami nem kis dolog. Na jó, volt hogy ettem, de legfeljebb tizenhármat az öt év alatt. De így is felhíztam 116 kilóra. Nem ezen, nem csak ezen múlik.  Az elmúlt fél év alatt megtanultam a Kalóriabázis segítségével hogy: Az vagy, amit megeszel.

Ez egy örök mondás, csak üres. Neked kell megtöltened tartalommal. Írd csak be: mit eszel!

Meglátod korántsem az, amit hittél. Vagy tudod mit? Ülj le és rakj össze egy étrendet, aztán pötyögd be és meglátod, mennyit hízhatsz egy hét alatt! Szerintem neked is Game Over!

Ma már másképp látom. Tudom mit jelent ez az örök igazság. Azt jelenti, hogy nézz körül és nézd meg, mivel táplálod a tested. Nem kell ehhez semmi misztikum, csak nullázd le magad. Felejtsd el az összes csodát, amiben eddig hittél. Egy szelet kenyér az nemcsak egy szelet kenyér! Az készül valamiből, megnézheted azt is miből, és mekkora értékkel bír a testednek! Ha betonoztál egész nap (ami nem túl sűrűn fordul elő az átlag polgár életében) akkor megehetsz egy kiló kenyeret, persze magában.  Ha már zsírt is eszel hozzá, akkor még le kell húznod néhány köbmétert. Ez van. Vicces nem?  Hát inkább vedd komolyan. Mert abban a testben élsz, amit táplálsz és nem mindegy mivel.

Ez csak tudatosság kérdése. Pusztán annyi, hogy ha sokat mozogsz, akkor se olyan kajával etesd, amit nem tud hasznosítani. Nézd meg, ismerd meg, van hozzá eszköz és idő. Légy kíváncsi, ne az üres szavakkal tömd meg a tested. Egyél ezt, egyél azt! Nem vagyunk egyformák.  Nincsenek sémák!

Ahogyan te egyetlen vagy a világban, a tested is egyedi.  Te működteted. Persze csak akkor, ha megismered a működését.

A megismerés első fázisa pedig az, ha megnézed, miből épül fel.

Hát abból, amit megeszel!

 

 

 

MÉRLEG MÁSODSZOR

 

Kétszer mérsz. Na persze, csak szigorúan véve (lásd a Mérleg először fejezetet).  Legelőször akkor mikor leméred az ételt, és másodszor azt méred meg, amit feldolgozott a tested. Valahova lerakta, izmot, inat, csontot épített belőle. Vagy zsírt. A többi lement a csészén.  A kaját mérni legalább akkora tortúra, mint magadat mérni. Kipróbálod? Ebédnél szedjél annyit a tányérba, amennyit gondolsz, hogy elég neked. Aztán mérd le. Használd a Kalóriabázis adatállományát és meglátod mekkora tévedésben élsz, vagy éltél idáig. Nem beszélve arról, hogy ha kellő tudatossággal rendelkezel, akkor rájössz, hogy nincs is ennyi kajára szükséged. De ne szaladjunk előre.

Ha elkezded, beindul a tili-toli.

- Még ez az egy kanállal ráfér. De akkor este? Akkor, akkor kevesebbet eszek! Banyek! Éhes vagyok!  - mondod a mérlegnek. - Rohadt mérleg! Rohadj meg Kalóriabázis! Jó akkor ezt most nem eszem meg. Keresek más kaját!

Hetekig jojózol, mi a francot egyél, és még jól is lakjál, ráadásul súlyban és kalóriában is megfelelj a követelményeknek. Higgadj le! Tájékozódj.  Nézd meg, hogyan élsz. Milyen a ritmusod. Mennyit mozogsz. Ne húzz határvonalakat az étkezések között. Csak ekkor, csak akkor! Ne szabj feltételeket!

Ismerd meg a napjaid.

Nálam furcsa anomáliákat fedeztem fel. Például nem szeretek reggel enni. Megkérdeztem magamtól: - Mit akarsz? Reggel kávézol. Mire észreveszed délig a munkahelyeden ezzel is azzal is egy kávé, az már három adag. Szétmarja gyomrom. 

Reggel mindig kényszer az evés számomra.

- Hát akkor igyál vizet! Vizet?

Azzal, bár csökkentem gyomorsavam, de nem oldódik meg a probléma.

Alma lé szűretlen és cékla. Adtam az egészségnek és a gyomrom is elvolt. Két decis dózis és a kávé sem zavart. Szabadnak éreztem magam. Utáltam a reggeli: ”Csak azért eszem, hogy legyen valami a gyomromban!” evést.  Nemcsak evéssel viszel be táplálékot, hanem ivással is. És még mérned sem kell.

A mérlegre visszakanyarodva a grammos mérleg kicsit szigorúbb, mint a mázsamérleg. Ha megtanulod a napi ritmusod és szigorúan betartod azt, amit mutat, rádöbbensz: nem halsz éhen! Csak úgy érzed!

És külön öröm, amikor a tányért is beleméred, és csak akkor esik le mikor már jóllaktál!

Na, akkor mond azt magadnak, hogy valós az éhségérzeted!

 

 

 

A VILÁG

 

A világ úgy gonosz, ahogy van! Mintha, egy hatalmas betonfalnak mennél. Hirtelen azt látod, hogy mindenki eszik körülötted. Boldogan és szabadon híznak, és ráadásul azokat külön gyűlölöd azokat, akik még csak nem is híznak tőle. Persze ők vannak kevesebben. Azok vannak többen, akik azt hiszik, hogy nem híznak. Ezek közé tartoztam én is. Túlzás nélkül állíthatom a legnehezebb küzdelmem a „világgal” volt. Nézz körül! Minden az evésről szól. Rendezvényen mit csinálsz? Eszel. Moziban? Eszel. Tévézel? Hazamész munkából? Eszel.

Ha netán egy partin sokat ittál, gyorsan eszel valamit, hogy felszívja. Az evés kultusza ott lüktet minden porcikánkban. Az ünnepeinkben és a gyászainkban egyaránt. Na és mit eszel ilyenkor? Fasírtot, rántott húst, töltött csirkecombot, baconos pulykamellet, sonkát, sajtot és hússal töltött zsíros húst. Mellé harapsz egy kis salátát, hogy elmondhasd: egészségesen táplálkozol. Nem vagy te kecske!

Ha meg bekapsz valamit, lásd a kiflis virslis történetemet.

Mi van, ha nem eszel?

- Csak egy kifli csücskét kérek.

- Mi van? Beteg vagy? Hát vegyél még! Nem ízlik. Fogyózol?

És akkor elkezdődik a végeláthatatlan monológ.

- Nekem is kéne. Éhezel? Megértem. Én egy időben megpróbáltam. Ez paoleo izé is… a nővérem unokahúgának a nagynénje is csinálta, de aztán csak visszahízott. Meg azt is mondják, ne egyél este hatkor. Hát nagyon nehéz megállni! Én egész nap nem eszem semmit. Dolgozom egész nap, mint az állat, és este mikor hazamegyek? Na, akkor aztán! Hát hogy lehet azt megállni!

És hallgatod, hogy ő hogy nem tud lefogyni, pedig ő mindent megpróbált.

Két történet az elmúlt fél évből.

Édesanyám nehezen dolgozta fel, hogy mérek, nem annyit eszem amennyit ő szeretne. 75 éves. Abban az időben volt gyerek mikor még csak akkor ettek húst, ha karácsony előtt levágták a hízót. De azt az utolsó csontjáig felhasználták és ki is tartott nyár elejéig. Ha valaki, ő tudta mi az éhezés. Megbecsülte az ennivalót, mert tudta értékelni azt, hogy van. Annyi megmaradt benne, hogy ha van: egyél, ha nincs, akkor tűrj. A mai világban ez a tradíció kissé torzult formában jelenik meg. Abból a szokásból, hogy ha nem eszel valahol, megsérted a vendéglátót, jelen formájában-ahol a bőség zavarával küzdünk- úgy csapódik le, hogy végig kell enned a tíz fogást. Ha pedig tíz nincs, akkor púposra szedd azt a tányért, vagy minimum szedjél kétszer!

Ez a szokás abban, a világban ahol az étek nagy érték, nemes gesztus volt a vendéglátótól, de mára egy hizlaldává alakult. A mai ember életében sok a kaja és kevés a mozgás. Az emberek nagy része egy hatalmas bőségtálból eszik és kevesebbet mozog, mint tíz vagy száz évvel ezelőtt. Vajon ezt miért nem hallani az angol tudósoktól: nem értem! Édesanyám mindennap főz és én minden nap megvívtam vele a csatámat:

- Csak ennyit eszel kisfiam? De finom, nem? („finom” érzelmi zsarolás) Akkor miért nem szedsz még? Jól van, akkor csomagolok még el. Vigyél haza is! Elég lesz? Én úgysem eszem meg. Holnap csinálok habart babot füstölt hússal, majd gyere. Meg egy kis túrós tésztát pirított szalonnával.

- De mama azt le sem tudnám mérni! - robbantam önmagamból kikelve már a sokadik mantra után. - Ha megeszek egy tányér bablevest hússal, már aznap szinte semmit nem ehetek!

- Hogyhogy nem eszel? Hát akkor minek csinálom a túrós tésztát?

- Hát ne csinálja mama!

- Na de ott hűtőben a friss házi túró! Hát mit csináljak belőle? Palacsintát? Azt megeszed?

Hát ez őrület!

Nem az édesanyám volt az egyetlen, akivel ilyen meccseket kellett vívnom. A rokonságon kívül-belül bárhol megfordultam és be akartam tartani a szabályaimat hatalmas gúnyos mosolyokba ütköztem. Vagy kétkedő kaján vigyorgásba, esetleg maró megjegyzésekbe. Volt olyan ebéd, ami gúnyos mekegéssel kezdődött, pedig ettem húst is. És volt olyan ember, aki megkérdezte: - A mérleget a vécére is viszed? Azt is leméred.

Kövér gyerek voltam. 12 éves korom óta sportoltam (négy évig élsportoltam), és bár életemet átszőtte a mozgás igény, mindig túlsúlyos voltam az orvosi és a társadalmilag elfogadott mérce szerint is. Soha ennyire megalázó helyzetekbe nem kerültem, mint most. Ötvenhárom évesen, felnőtt emberként gúnyos mosolyok kíséretében törekedtem arra, hogy a belső és a külső képem megegyezzen, és hogy az a férfi legyek, aki képes önmagát megvalósítani. Nem a világ, hanem önmagam számára. Ez nagyon fontos gondolat, súlyos vétek volna elszaladni mellette.

Mert ha jobban belegondolok, a világot akkoriban úgy olvastam, hogy azért nem fogadott el, mert kövér vagyok. És most hogy soványabb és izmosabb vagyok, mint a velem egykorú férfiak legtöbbje, most is azt éreztem, hogy ugyanúgy nem fogadnak el, mint egykor. Hol van itt a megoldás? A másik történet végén.

A munkahelyemen történt az eset. A hónapok során nehezen küzdöttem meg azzal a kényszerrel, hogy ne kezdjem el magyarázni, hogy az emberek többsége becsapja magát a táplálkozással kapcsolatban. Szerintem még így is gyakran előfordult, hogy felmásztam a keresztre és mindenáron megváltottam a beszélgetőpartnerem. Semmi értelme nem volt. Aztán az idők folyamán, ahogy egyre inkább lejöttem a „szerről” és volt egy belső magabiztosságom, már nem bántott a gúny és a tukma. Csak annyit mondtam: - Köszönöm, nem kérek. Köszönöm elég volt.

Fura mód, míg bizonytalan voltam: - akaratból és nem bizonyosságból mondtam nemet, ez a dolog mindig hosszabb kínos párbeszédekkel zajlott. 

Szóval hétfő volt és mivel az előző héten ment férjhez egy kolléganőm, hegynyi sütemény tornyosult az ebédlő asztalán. Én éppen csak beléptem, amikor mindenki még egyszer sok boldogságot kívánt és aztán, mint a zombik előre tartott kézzel nekimentek az asztalnak. Erős a kép, és erős lesz az is, amit leírok, de ezek is mi vagyunk. Uszkve, én nem vagyok egy fejszámoló művész, de körülbelül harminc ember egy heti cukor és szénhidrát adagja tűnt el negyed óra alatt a nyolc kollégám emésztőrendszerében. Hihetetlen sznob gőg fogott el.

- Ezek betegek. - gondoltam. - Ez a világ a szenvedélyekről szól.

Azt eddig is tudtam, hiszen én is áldozok egy szenvedélynek: pipázom. Átéltem az elvonási tünetek minden következményét, mikor megpróbáltam leszokni róla, de ez engem is megdöbbentett. Az evés a huszadik század egyik legnagyobb szenvedélybetegsége. Hirtelen zombikat láttam, akiket semmi más nem motivál: csak az evés. Letaglózott a meghasonulás: Hiszen én is pont ilyen vagyok! És bár hiába hibáztatom a világot, a világ ugyanaz marad. A hibáztatással nem leszek önazonos, csak még több gyűlölet, harag és kirekesztettség érzet marad a lelkemben. Nem beszélve a kilókról, amik csak gyűlnek, és még messzebb visznek a célomtól. A világ nem hibás abban amilyen vagy, hiszen a terített asztal sem mondja neked: Egyél még!

A projekciód mondja, ami belőled fakad. Ha nem választod, nem nyúl utánad. Nem ő tart fogva, hanem te vagy rabja az önmagad alkotta börtönödben. Mert a válasz: A világ te vagy. 

 

 

 

NYERS VALÓSÁG

 

Ötvenhárom éves vagyok. Férfi. Két gyermek apja. 2019. január elsején száztizenhat kiló voltam, mikor elhatároztam, hogy használom a Kalóriabázist. Minden nap mértem magam, - volt, hogy este is, azért hogy lássam mennyi a kaja és folyadék arányom. A Kalóriabázist heti egy kilós fogyásra állítottam, és átlagos mozgást adtam meg neki. Általában ezerhárom-ezernégyszáz kalóriát ettem minden nap, és talán négyszer-ötször volt, hogy nem tartottam be a benne foglaltakat. Volt olyan is hogy nem ettem meg a napi kalória mennyiséget. Nem éheztem, csak tudatban, hiszen láttam a bevitt kalóriából, hogy a testem elegendő táplálékot kap a napi fenntartáshoz. Az extrém terheléseknél természetesen ügyeltem arra, hogy megegyem a kellő mennyiséget.

Figyelemmel kísértem a folyadékbevitelemet, a zsír, szénhidrát, fehérje arányomat. A cukrot eritrittel cseréltem fel, és szinte alig ettem burgonyát és pékárut. A burgonyát rizsre, csicseriborsóra és zöldségsaláta keverékre váltottam. Ha valamit megkívántam szívesen ettem belőle, de ügyeltem a mennyiségre. Az első hónapokban megfigyeltem az étkezési szokásaimat és az automatizált folyamatokat átírtam, (lásd reggeli étkezés.) Három hónap után azt vettem észre, hogy sokkal energikusabb és koncentráltabb lettem. Átlagosan heti három asztalitenisz edzésem van, és két hatvan perces TRX edzést végzek. Augusztustól a család bérelt egy futópadot, így bevettem a programomba a heti egy félórás 8km/órás kocogást. Minden TRX edzést egy negyedórás kocogó etappal zárok. A munkám egész embert igényel. Egy turisztikai fogadóbázist vezetek, újságot, írok, és a helyi önkormányzatnál vagyok alkalmazásban, mint logisztikus. Emellett a munka mellett rendben tartom a családi házam a kertem és huszonöt éve fazekasként is dolgozom. Ha valaki azt mondja, hogy nincs ideje tenger teendője mellett önmagával foglalkozni, ugye megbocsájtja majd nekem, ha nem hiszem el!

A feleségem húsz kilót fogyott, a lányom 15 kilótól szabadult meg a Kalóriabázis segítségével. Mindkettő sokrétű munkát végez, plusz feladatokat vállal, hasonlóképpen hozzám.

Annyi különbséggel, hogy ezek a mentális terhek letehetők ellenben azzal, amit eddig a testünkön hordoztunk.

Hogy miért írtam le mindezt?

Mert a dolgok végtelenül egyszerűek, és nekünk nem az a dolgunk hogy bonyolítsuk. Inkább az, hogy használjuk őket. A Kalóriabázis is egy ilyen dolog. Használod, működik.

Itt szeretném megköszönni a munkájukat mindazoknak, akik ebben részt vettek és hozzájárultak a megvalósulásához. Talán még ők sem tudják, hogy ezzel nagyon sok embernek adtak esélyt egy új életre és egy új kezdetre.

Ja, és ma 85 kilós vagyok. Ez volt a célom. A következő lépés: megtartani. Menni fog, hiszen én vagyok, aki éli a testét és van egy mércém, ami nem hagyja, hogy az illúzióim rabja legyek.

 

 

KALÓRIABÁZIS MÁSODSZOR

 

Köszönöm!

Szólj hozzá