Az udvaron egy halom barna darabos törmelék

A vakondok biztos elmentek a boltba sörért.

Kergetek egy felhőt, de nem látom az időtlenséget a szemében.

Legyint és kacagva eloszlik az esti fényben.

Huncutul rángatódzva két láb fekszik az út peremén 

Sziporkázó őszi fény a talpam alatt recsegő rekedt remény

Nem ittam még semmit, csak kapar  torkom

Majd csak hoz egy sört nekem is a házi vakondom

Addig is kieresztem, vonítva a múltat,

Fogaim között szűrve a bánatos mosolyokat

Vigyorogva sétálok a szivárvány színű aszfalton

Kezeim mint a vasbeton

Oly szilárdan fogják a postást

Aki elvitte az utolsó leheletemet így már

Nem hagyott belőlem mást csak egy bűzlő tetemet

Szinészt, ki nem lát mást csak üresen heverő székeket.

Hozzatok egy másik világot!

Amiben nincsenek virágok

Mert ha virágok vannak akkor van bánat

Mert ahol szeretet van ott biztos, hogy van gyalázat!

Vigyetek innen valahová ahol nincs más csak egyetlen lény

Ami sohasem lehet csak az enyém

Nem leszek el vagy otthagyott

Nem lehetek melegtől bűzlő, vagy üveg kékre fagyott

Mert az a világ jó ahol még én sem vagyok örömmel.

Megyek, mert megjöttek a vakondok a sörrel.