Mikor a húsom tépem

s ketté szakítom a létem

ott ülök én

a világűr peremén fenn

akár kerek a világ akár nem

kihánytam a belem és olvasok belőle

sorsot és betűt

egyként látom

kivárom

míg gyémánt lesz belőlem barátom

mérgezel engem Seregek ura

a végtelen világűr peremén

ott ülünk, te meg én

ahol kristályhegyű a fény

ahol meghal minden remény

s beleimből kiolvasom

hogy kezedben tartod a sorsom